Megjelent új sorozatunk első kötete

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Polyák Petra: "A hallgatóknak meg kell lenni" - A felsőoktatási beiskolázás és felvételi rendszere az első ötéves terv idején c. kötetével debütált új kiadványsorozatunk

Az Egyetemi Levéltár új, Egyetem és társadalom című sorozatának megjelent az első kötete. A sorozat célja egy-egy témát korszerű elméleti megalapozottsággal feldolgozó egyetemtörténeti kiadványok megjelentetése, elsősorban a társadalomtörténet szemszögéből. Figyelmünk kiterjed az európai egyetemek és a hazai felsőoktatás történeti kérdéseinek vizsgálatára. A sorozatban monográfiák mellett konferenciakötetek és fordítások megjelentetésére is vállalkozunk.

 

 

A kötet Polyák Petra kismonográfiája, mely "A hallgatóknak meg kell lenni" - A felsőoktatási beiskolázás és felvételi rendszere az első ötéves terv idején címet viseli. A felsőoktatási felvételi rendszer 1948-49-tól kezdődő átalakítása a pártállam új, rendszerhű értelmiségi rétegének kinevelését és az első ötéves terv szakember-szükségletének biztosítását szolgálta, a tervgazdasági logika egyetemekre és főiskolákra való kiterjesztésével. A hallgatóság létszámát és összetételét szigorúan kontrollálni próbáló rendszerről kaphatunk képet az adatokat és szemelvényeket is bemutató kötetben.

 

 

 

You shall not pass!