Pécsi Tudományegyetem

Egyetemi Levéltár

 

 

Kapcsolódó hírek, események

MFLSZ Vándorgyűlés 2015

2015. szeptember 08.

Nemrégiben rendezték meg a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség éves vándorgyűlését, melyen az aktuális kérdések mellett az egyetemtörténeti kutatásokról és a levéltárak virtuális térben való megjelenéséről is szó esett.

Levéltárunk munkatársa, Acél Róbert "Az Atom projekt alkalmazásának módszertani kérdései az egyetemi levéltárakban" címmel tartott előadást. A programot kötetlen eszmecsere és zalai kirándulás egészítette ki.

 

További fotók itt.

Címkék:

Állami kitüntetést kapott Dr. Fischerné Dr. Dárdai Ágnes

2015. március 14.

Gratulálunk Dr. Fischerné Dr. Dárdai Ágnesneka Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgatójának, aki magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.

A Díjakat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át nemzeti ünnepünk alkalmából március 13-án a Pesti Vigadóban.

Címkék:

Elhunyt Katus László

2015. január 29.

87 éves korában, 2015. január 26-án elhunyt Katus László, nyugalmazott egyetemi tanár, történész, tanárunk és kollégánk, a pécsi történészképzés kiemelkedő egyénisége. Az utolsó olyan professzor aki gyakorlatilag a történelem bármely korszakából bármikor egyetemi előadást tudott tartani, a dualizmus korának Európa-hírű kutatója, de kedves korszakából, a középkorból is generációkat tanított és tankönyvet írt. Akik ismerték azok számára elsősorban emberi nagysága, kutatói alázata, a tanítványok iránti elkötelezettsége, szeretete valamint a közéletben tiszta keresztényi kiállása marad meg örökké.

Hamvait a Wekerle-telepi Szent József Plébániatemplomban (XIX. ker. Kós Károly tér) helyezik nyugalomra 2015. február 7-én, 13 órakor.

Szerencsések vagyunk hogy tanulhattunk tőle.

Címkék:

Rúzsás Lajos tudományos emlékülés és konferencia

2014. november 25.

November 28-án (pénteken) a Tudásközpontban Rúzsás Lajos emlékére Város- és régiótörténeti kutatások a Dél-Dunántúlon címmel tudományos emlékülést és konferenciát rendez a Pécsi Akadémiai Bizottság Város- és Helytörténeti Bizottsága, Gazdaság- és Társadalomtörténeti Munkabizottsága, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatási Intézete (Pécs), a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja és a Pécs Története Alapítvány.

 

 

Címkék:

Interjú Dr. Debreczeni Lászlóval

2014. október 23.

Az 1956-os forradalomra Dr. Debreczeni Lászlóval készült interjúval emlékezünk, akit a POTE ötödéves hallgatójaként 1956. október 22-én a Diákparlament elnökévé választottak. 1957 márciusában letartóztatták, internálták, majd 1958-ban három év és hat hónapi börtönbüntetésre ítélték.

 

Címkék:

Flerkó Béla Tudományos Emlékülés

2014. október 15.

Flerkó Béla, a POTE Anatómiai Intézetének korábbi igazgató egyetemi tanára, majd professzor emeritusa, az egyetem korábbi rektora, az MTA rendes tagja születésének 90. évfordulója alkalmából a PTE Általános Orvostudományi Kara 2014. október 16-án emléktábla-avatással egybekötött Tudományos Emlékülést rendez.

A program itt megtekinthető.

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

Címkék:

Jubileumi Klimo konferencia

2014. október 05.

A 240 éves évfordulóra a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont és a Pécsi Egyházmegye közös programsorozattal készült. 

A programsorozat záró akkordjaként, 2014. október 16–17-én, a Dóm Kőtárban tudományos szimpózium keretében 28 előadó fog számot adni az egykori püspöki bibliotéka állományában, a könyvtártörténet, az oktatás- és művelődéstörténet, a jog- és hadtörténet, az irodalom- és a történettudomány területén végzett kutatásai eredményeiről. 

Köszöntő beszédet mond Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár (EMMI), Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök, Dr. Bódis József, a PTE rektora és Dr. Fischerné Dr. Dárdai Ágnes, a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgatója.


A konferencia helyszíne: 

Dóm Kőtár 

7621 Pécs, Káptalan utca 8.

 
 

 

Címkék:

Egyetemtörténetünk a világban

2014. szeptember 17.

 

Szeretettel ajánljuk volt kolléganőnknek, Sztana-Kovács Adriennek a History of Education Society blogján "Summer Universities, within the international relationships of the Hungarian Royal Erzsébet University between 1920-1946" címmel nemrég megjelent posztját.

Címkék:

International Archives Day

2014. június 10.

Az ICA International Archives Day alkalmából beküldött képek és üzenetek a világ minden szegletéből, köztük egyetemi levéltárakból is:

 

 

Címkék:

Klimo Könyvtár jubileumi kiállítása

2014. május 14.

"Itt van, György főpap a Te könyvtárad (...) mindenki számára nyitva áll."

A fenti címmel nyílik 2014. május 22-én (csütörtökön) 14:30-kor jubileumi kiállítás a Klimo-gyűjteményben.

240 éve, 1774 tavaszán alapította Klimo György püspök a Pécsi Egyetemi Könyvtár jogelődjét,
a hajdani Pécsi Püspöki Könyvtárat (ma Klimo Könyvtár). A bibliotéka kurizumai, kódexei, egyedi kéziratai és nyomtatványai, valamint további érdekes gyűjteményei kerülnek bemutatásra.

A vendégeket Dr. Udvardy György megyéspüspök, Dr. Bódis József rektor, Dr. Fischerné Dr. Dárdai Ágnes főigazgató köszönti.
A kiállítást Dr. Szelestei Nagy László MTA-doktor, egyetemi tanár (PPKE) nyitja meg.
A tárlatot Dr. Schmelczer-Pohánka Éva osztályvezető, főkönyvtáros mutatja be.

A kiállítás helyszíne: 
Pécs, Szepesy I. utca 3. Klimo Könyvtár 
(Szepesy-terem és Aranyterem)

A program itt letölthető.

Címkék:

Oldalak

You shall not pass!