1925-ben ezen a napon született Ladamócon Polányi Imre történész, egyetemi tanár. Történelem szakos diplomáját 1951-ben szerezte a budapesti tudományegyetemen. 1956-ig a JATE-n tanított, majd a Szegedi Tanárképző Főiskolán, ahol 1961 és 1969 között a Történelem Tanszéket vezette. 1969-ben – ahogy nekrológjában Huszár Zoltán fogalmazott – az 1968-as „polgári tavaszhoz” való „a hivatalos elvárásoknak nem megfelelő” viszonyulása miatt a nyíregyházi tanárképző főiskolára került, majd 1972-től Pécsett oktatott. A Történelem Tanszék, majd széttagolódásával a Modernkori Történeti Tanszék vezetője volt, összesen 14 évig. Ormos Máriával együtt döntő szerepet játszott a pécsi egyetemi történészképzés megteremtésében, meghatározó tagja volt az 1993-ban induló PhD-programnak.
Fő kutatási területe Kelet-Közép-Európa története volt, kutatásai során elsősorban a népek együttélésének kérdéseivel, többek között a felvidéki magyarok és magyarországi szlovákok történetével is foglalkozott. Neves tudományszervező volt, nevéhez fűződik a „Szigetvári Konferenciák” létrehozásának gondolata, és számos a térség történetével és a Kelet- és Közép-Európai nemzetiségek problémáival foglalkozó nemzetközi tudományos tanácskozás szervezése. Az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága szakbizottsági elnöke, valamint a Pécs Története Alapítvány kuratóriumának elnöke volt, egyetemi tanár, 1995-től professor emeritus.
Egykori tanítványa, Huszár Zoltán így emlékezett rá:
„Igazi közéleti ember volt, aki nemcsak Pécs szellemi életében vett aktívan részt, annak szinte minden rezdülését ismerte, hanem országos kérdésekben is véleményt nyilvánított. (…) Életében utolsó éveiben legkedvesebb szakmai elfoglaltságát a Pécs Története Alapítvány kuratóriumának irányítása, a várostörténeti kutatások segítése jelentette.
A vékony, szikár alkatú, hamiskás mosolyú, mindig öltönyben és nyakkendőben megjelent tanárt mindenütt hamar szívükbe zárták diákjai. Tárgyszerű előadásait, szemináriumait – amelyeket mindig politikai kurzustól függetlenül tartott – sajátos humorral, öniróniával fűszerezte. (…) Hallgatóihoz mindig partnerként közeledett. Mindezt egy interjúban a következőképpen fogalmazta meg: »Azt hiszem a végére igazán liberális tanár lettem. Amikor az ember eljut az éltesebb korba, rájön, hogy nem attól lesz nagy tudós, jó tanár, ha rettegnek tőle a hallgatók.«”
Források:
Huszár Zoltán: In memoriam Polányi Imre 1925-1999. Pécsi Szemle 1999. ősz 103.
Tibay Katalin: Polányi Imre emlékkönyv. UnivPécs 2001. május 22. 4.