Dr. Császár Elemér irathagyatéka

Nyomtatóbarát változatPDF változat
dr. Császár Elemér
 
Május 3-án került sor Budapesten Császár Elemér (1891–1955) fizikus, az Erzsébet Tudományegyetem professzora irathagyatékának átadására, aki 1938–1940 között az orvostudományi karon a fizika nyilvános rendkívüli, 1940–1948 között nyilvános rendes tanára volt. 1942–1943 között az Orvostudományi Kar dékánja volt. 1948-ban politikai okokból bebörtönözték, 1949-ben népbírósági ítélet alapján törölték MTA-tagságát, melyet 1989-ben posztumusz helyreállítottak.
A gazdag iratanyag a szakmai és családi levelezésen kívül tartalmazza a népbírósági perének ránk maradt anyagát is. A család kérésére az iratjegyzéket levéltárunk honlapján elhelyeztük és 2023. október 30-ig ugyanitt kutathatóvá tesszük az átvett iratanyag egészét.
Nagyon köszönjük az iratok közgyűjteménybe adását Trencséni Sándorné Narancsik Margitnak (képünkön), továbbá Dr. Szabóné Tóth Évának, aki az iratok jegyzékét is elkészítette, továbbá Kelety Gábornak, aki az átadás megszervezésében sokat segédkezett.
 
Az iratjegyzék itt letölthető.
You shall not pass!