Rádióinterjú az Egyetemi Könyvtárból

p, 2023/07/07 - 09:32 -- Kohári Gabriella
Nyomtatóbarát változatPDF változat

A M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem – 1947 áprilisától Pécsi Tudományegyetem – Könyvtára 111/1946-47. iktatószámú ügyiratában „Látogatás az Egyetemi Könyvtárban” címmel, az 1947. július 31-én készült Rádióriport-hangfelvétel (Ap. II. 2115) leiratát találjuk.
Székely Beáta (Székely Jenő [1885-1947] ismertebb gyermeke, szépirodalmi fordító, bemondónő, színész) és dr. Faluhelyi Veronika (1918–2005) Egyetemi Könyvtári segédőr részvételével az Egyetemi Könyvtár épületében (7621 Pécs, Szepesy Ignác utca 1-3.) elkészített riport az ekkor Winis (Ferdinánd) Nándor (1881-1978) irányítása alatt álló intézmény bemutatására irányult.
Az Új Dunántúl 1947. július 30-i számában megjelent tudósítás szerint a rádió (Budapest I. és II.) Pécsről közvetíti egész napos műsorát, melynek tervezett programját a napilap teljes egészében közli. Az eseményre az alábbi módon törekszik felhívni a figyelmet, és aktivitásra késztetni:

„A fenti program teljes egészében a pécsi relé hullámhosszán is hallható lesz. A teljes műsor meghallgatható a MSzMT helyiségében (Széchenyi tér l6.), ahol ebből az alkalomból egésznapos rádiószolgálat lesz.” (Új Dunántúl, 1947. július 30.)

A szép, leíró jellegű bevezetőjével kedvet ébreszt az intézmény meglátogatására, megismerésére. A rádióriport országos és helyi szinten ismerteti, kvázi „reklámozza” az Egyetemi Könyvtár épületét és tevékenységét.
Az egyetemnek és ezen belül az Egyetemi Könyvtárnak hagyományosan jó kapcsolata volt a nyomtatott sajtóval, ezen médiumok mellé csatlakozott egy új, egészen más létpékű és távlatokat nyitó, a könyvtár szellemiségét munkatársain keresztül is közvetlenül bemutató fórum. Így jött létre az az Egyetemi Könyvtárat és tevékenységét bemutató hanganyag, melyet az állandó és alkalmi közönség közül bizonnyal sokan meghallgattak.

 

FORRÁSOK: 

PTE EL VIII. 114. 34. d. 111/1946-47. Egyetemi Könyvtár iktatott iratai

Új Dunántúl, 1947. július 30. (4. évfolyam,171. szám) 3.

A PÉCSI FELSŐOKTATÁS ÉVSZÁZADAI Szerkesztette Fedeles Tamás, Lengvári István, Pohánka Éva, Polyák Petra Pécsi Tudományegyetem, Pécs, 2017.

Pécsi Egyetemi Almanach I. 2015: Pécsi Egyetemi Almanach I. Lengvári István (szerk.): Pécsi Egyetemi Almanach 1. 1367-1950, Pécs

Hajdú Csilla: Interjú Várkonyi Nándor könyvtárosi tevékenységéről. Per Aspera ad Astra III. évfolyam, 2016/2. szám, 126-144.

Címkék: 
You shall not pass!