A Szent Mór Kollégium alapkőletétele (1928)

h, 2013/04/22 - 00:00 -- Polyák Petra
Nyomtatóbarát változatPDF változat

1928-ban ezen a napon zajlott az Erzsébet Tudományegyetem Szent Mór Kollégiumának (Maurinum) alapkő-letételi ünnepsége. Vasváry Ferenc rektor az ünnepségről így számolt be pár nappal később az Egyetemi Tanácsnak: 
Alapkőletételi ünnepség"Az ünnep d.u. 5 órakor folytatódott a Maurinum telkén, ahol lélekemelő formaságok és egyházi szertartás között történt meg a Collegium alapkövének letétele. (...) Az egyetemi Tanácsnak, a pécsi és csanádi megyéspüspöknek és a m. kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úrnak megérkezése után a ciszterci rendi Nagy Lajos reálgimnázium zenekara eljátszotta a Himnuszt, mire a Miniszter Úr Őnagysága alkalmai beszédet mondott s utána dr. Vargha Damján ny. r. tanár felolvasta az alapkő-okiratot, nemkülönben az ünnepélyről távolmaradásukat kimentő előkelőségek és hatóságok táviratait, majd pedig Virág Ferenc pécsi megyéspüspök megáldotta s elhelyezte a Maurinum alapkövét és ünnepi beszédet mondott. Erre következett a hatóságok képviselőinek és a Maurinum alapítóinak kalapácsütése s Kósa Lajos bölcsészhallgató alkalmi költeményének elszavalásával és a Pius-intézeti zenekar által a Szózat előadásával az ünnepély véget ért."

Az ünnepségről készült teljes beszámoló:

 

A „Szent Mór Pécsi Püspökről Elnevezett Királyi Katholikus Tanárképző-Intézet és Collegium” alapkövének letételével kapcsolatos ünnepségek

Forrás: PTE Egyetemi Levéltár VIII. 101. a ETE Rektori Hivatal, az ETE Tanácsának ülésjegyzőkönyvei: 1928. április 25-i, VIII. rendes ülés jegyzőkönyve

Az alapkőletételi ünnepélyre - örömmel állapítja meg elnök [Vasváry Ferenc rektor] - a m. kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úr három év után április 21.-én este 7 óra 15 perckor érkezett meg egyetemi városunkba s még aznap este ½ 9 órakor Pécs szab. kir. város közönsége a pécsi Nemzeti Színházban a Miniszter Úr tiszteletére díszelőadást rendezett. Az ünnepély súlypontja április 22.-ére esett. Ezen napon reggel 9 órakor Virág Ferenc pécsi megyéspüspök az egyetemi templomban szent misét-, Glattfelder Gyula dr. csanádi megyéspüspök pedig magasan szárnyaló szent beszédet mondott. A szent mise után ½ 12 órakor az egyetemi Tanács az egyetem dísztermében ünnepi közgyűlést tartott, melyen az Emericana zenekarának Beethoven „Prometheus" nyitánya s az elnöki megnyitó után gróf Klebelsberg Kunó dr. m. kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úr Őnagyméltósága a m. kir. Erzsébet tudományegyetem jövő kialakulására nézve rendkívül fontos kijelentéseket tartalmazó ünnepi beszédet mondott, Vargha Damján dr. ciszt. rendi áldozópap, egyetemi nyilvános rendes tanár pedig a Maurinum történetét ismertette, végül Pécs szab. kir. város polgármestere, Somogy vármegye alispánja, Baranya vármegye alispánja, a Szent Imre Collegium, az Eötvös Collegium, a Magyar Tudományos Akadémia, a Szent Gellért Collegium, az Emericana, az Adalbertinum és az Országos Katholikus Diákszövetség részéről a Maurinumnak szóló üdvözlések, a rectori záróbeszéd és a zenekar által előadott Magyar Hiszekegy után az ünnepi közgyűlés lelkes hangulatban nyert befejezést. Az ünnepi közgyűlés után Pécs szab. kir. város közönsége a m. kir. vallás- és közoktatási Miniszter Úr tiszteletére a Pannonia-szálló nagytermében díszebédet tartott. Az ünnep d. u. 5 órakor folytatódott a Maurinum telkén, ahol lélekemelő formaságok és egyházi szertartás között történt meg a Collegium alapkövének letétele. Ezen alkalomra az ifjúsági egyesületek közül az Emericana plenis coloribus vonult fel. Az egyetemi Tanácsnak, a pécsi és csanádi megyéspüspöknek és a m. kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úrnak megérkezése után a ciszterci rendi Nagy Lajos reálgimnázium zenekara eljátszotta a Himnuszt, mire a Miniszter Úr Őnagysága alkalmai beszédet mondott s utána dr. Vargha Damján ny. r. tanár felolvasta az alapkő-okiratot, nemkülönben az ünnepélyről távolmaradásukat kimentő előkelőségek és hatóságok táviratait, majd pedig Virág Ferenc pécsi megyéspüspök megáldotta s elhelyezte a Maurinum alapkövét és ünnepi beszédet mondott. Erre következett a hatóságok képviselőinek és a Maurinum alapítóinak kalapácsütése s Kósa Lajos bölcsészhallgató alkalmi költeményének elszavalásával és a Pius-intézeti zenekar által a Szózat előadásával az ünnepély véget ért.

Amidőn elnök megállapítja végül, hogy az ünnepség valamennyi változatán a tanári karok tagjai majdnem teljes számban s ezeken kívül tekintélyes számú vendég vett részt és az ünnep mindvégig lelkes hangulatban folyt le, - örömmel szögezi le még azt a rendkívül fontos körülményt, hogy a m. kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úr az alapkőletételi ünnepély után az egyetemi Tanács üléstermében megtartott értekezleten, egyetemünknek 4-5 mennyiség és természettudományi tanszékkel történő kifejlesztését s ezzel kapcsolatban szükségessé váló építkezéseket helyezte kilátásba.

Az egyetemi Tanács az elnöki bejelentéseket örvendetes tudomásul veszi."

A kép forrása: eképek (a PTE Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény képgyűjteménye)

You shall not pass!