Az utóbbi napokban több híradás is foglalkozott a PTE jogelődeiben született szakdolgozatokkal. A mai napon az Origo és az Index hírportálokon olyan hír is megjelent, miszerint az Egyetemi Levéltár szakdolgozatokat selejtezett volna. Az ott megjelenteket az alábbiakban szeretném pontosítani.
Intézményünk valóban vett át letétként a Közgazdaságtudományi Karon született szakdolgozatokat, de ezek közül a legkorábbi 2000-ben született. Az átvett dokumentumokat a Levéltár nem selejtezte. A Levéltár csak azokról a dokumentumokról vezet nyilvántartást, melyek őrizetébe kerülnek. Levéltárunk eddig és ezután is a jogszabályoknak megfelelően végzi munkáját.
Lengvári István
igazgató, főlevéltáros