Történésztábor

Nyomtatóbarát változatPDF változat

2012. augusztus 17. és 21 között a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja és a Társulat Országos Elnöksége idén - NKA támogatással - 21. alkalommal rendezi meg nyári szakmai konferenciáját, közkeletű nevén történésztáborát.
A tavasszal Pécsett megrendezett „Bűnbakképzés és történetírás a 20. századi Magyarországon és Európában" sikere, a téma iránt megnyilvánult további érdeklődés indította a Társulatot a téma - immár időkorlátok nélküli - folytatására, lehetőséget kívánt biztosítani újabb szakembereknek az e problematikával kapcsolatos kutatási eredményeik megismertetésére. 
A Zánkán megrendezésre kerül történésztáborban felkért, neves történészek, valamint a korábbi, nyilvános felhívásra jelentkező kutatók mintegy ötven előadása lesz hallható.

A tábor egyik főszervezője Lengvári István, az Egyetemi Levéltár igazgatója. Kovács Adrienn és Polyák Petra előadóként szerepelnek az ötnapos programban.

További információk itt.

You shall not pass!