Fő hírek

Decemberi zárvatartás

Kedves kutatóink és ügyfeleink!

2020. december 31-ig

intézményünk zárva tart, a kutató és ügyfélszolgálat szünetel.

Boldog karácsonyt és sikeres új évet kívánnak levéltárunk dolgozói!

Tags: 

Levéltári műhelybeszélgetések I. A magyar Švejk

A PTE Egyetemi Levéltár új sorozatot szervez „Levéltári műhelybeszélgetések” címmel. A negyedévente megrendezendő program célja, hogy olyan kutatásokra hívja fel a figyelmet, melyek nem csak új történettudományi eredményeket hoztak, de módszertanilag vagy bemutatásuk, publikálásuk szempontjából is újszerűek.

Első alkalommal Balogh János Mátyást, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főlevéltárosát látjuk vendégül, "A magyar Švejk, Lowetinszky János József naplóinak feldolgozása és közzététele" címmel.

Az előadás és beszélgetés helye:

PTE Egyetemi Levéltár,

Pécs, Mátyás király u. 15.,

Időpontja: 2019. január 30., 10 óra.

 

A programra elsősorban pécs-baranyai közgyűjtemények munkatársait, illetve a polgári korszak kutatóit várjuk. A terem befogadóképessége miatt (max. 15 fő) előzetes jelentkezést kérünk a leveltar@pte.hu emailcímen.

A részvevőktől kérjük, hogy előzetesen tanulmányozzák át a naplót a https://magyarsvejk.blog.hu/ címen illetve a http://ujkor.hu/…/magyar-svejk-nyomaban-interju-balogh-jano… olvassák el a vele készült interjút.

Per Aspera ad Astra 2018/2

A Per Aspera ad Astra művelődés- és egyetemtörténeti folyóirat 2018/2-es száma megjelent!

Témája: A Nagy Háború emlékezete – 100 éve ért véget az első világháború

Az aktuális szám a folyóirat honlapján elérhető.

 

 

 

 

 

Tags: 

MLE Vándorgyűlés

 

A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2018 évi vándorgyűlés idén Pécsett került megrendezésre,

                              július 9-11

között az MLE és az Egyetemi Levéltár szervezésében.

A rendezvény programja itt letölthető.

Per Aspera ad Astra 2018/1

A Per Aspera ad Astra művelődés- és egyetemtörténeti folyóirat 2018/1-es száma megjelent!

Témája: Régi könyves műveltség a Kárpát-medencében - A reformáció felekezeteinek könyv- és könyvtárkultúrája

Az aktuális szám a folyóirat honlapján elérhető.

 

 

 

 

 

Tags: 

Nyári zárvatartások 2018

Az Egyetemi Levéltár ZÁRVA TART

 

                         július 8-11

 

között a Magyar Levéltárosok Egyesülete vándorgyűlése miatt
(melynek programját rövidesen közöljük mi is), valamint

 

                    augusztus 6-17

 

között.

Tags: 

Levéltári Nap 2017

November 17-én rendezzük meg a PTE Egyetemi Levéltár XIV. levéltári napi konferenciáját az Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség vándorgyűlésének keretében.

 

Egyházak, vallásosság és a felsőoktatási intézmények

Helyszín: PTE Rektori tanácsterem (Vasvári Pál u. 4.)
Levezető elnök: Lengvári István (levéltárigazgató, főlevéltáros PTE Levéltára)

 

11.00 -11.15: Köszöntő – Dr. Hoppál Péter (kultúráért felelős államtitkár, EMMI)

 

11.15 -11.45: Könyvbemutató – Reformátusok Baranyában c. kötetet (szerzők: Ács Marianna, Kránicz Gábor, Szalai Gábor, Varga Szabolcs) bemutatja Szalai Gábor
Felkért hozzászólók:
Dr. Hóvári János (egyetem docens, Károli Gáspár Református Egyetem BTK)
Győrfi Bálint (esperes, Baranyai Református Egyházmegye)

 

11.45-12.05: MgrMaria Gorfova (levéltáros, Koméniusz Egyetem Levéltára, Pozsony): Evangélikus Teológiai Kar a Pozsonyi Koméniusz Egyetemen

 

12.05-12.25: Mózessy Gergely (gyűjteményigazgató, Székesfehérvári Egyházmegyei Gyűjtemények): Egyetemi lelkészségek Magyarországon a 20. század első felében. A katolikus egyetemi lelkészségek története

 

12.25-12.45: Csibi Norbert (egyetemi adjunktus, PTE BTK TTI): Papképzés a pécsi egyházmegyében Zichy Gyula püspöksége idején (1905-1926)

 

12.45-13.05: Polyák Petra (levéltáros, PTE Egyetemi Levéltár): A vallásos hallgatókkal szembeni retorziók kerülőútjai az ötvenes évek elején

 

13.05-13.25:  Hozzászólások

 

13.25-13.35: Zárszó: Lengvári István (levéltárigazgató, főlevéltáros, PTE Egyetemi Levéltár)

November 15-17 zárva

A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség vándorgyűlése miatt az Egyetemi Levéltár november 15-17 között zárva tart.

Tags: 

Per Aspera ad Astra 2017/1-2

Megjelent a Per Aspera ad Astra 2017/1-2-es száma!

A Pécsi Tudományegyetem online művelődés- és egyetemtörténeti folyóiratának duplaszáma a pécsi egyetemalapítás 650 éves évfordulóját járja körül..

Az aktuális szám a folyóirat honlapján elérhető.

 

 

 

 

 

Tags: 

Per Aspera ad Astra 2016/2

Megjelent a Per Aspera ad Astra 2016/2-es száma!

A Pécsi Tudományegyetem online művelődés- és egyetemtörténeti folyóiratának új száma az 1956-os forradalommal és következményeivel foglalkozik az évforduló kapcsán.

Az aktuális szám a folyóirat honlapján elérhető.

 

 

 

 

 

Tags: 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Fő hírek csatornájára
You shall not pass!